Sokan azt sem tudják, hogyan kell feljutni a tetőre. Mások időnként rápillantanak ugyan az odavezető ajtóra, de az általában zárva van. Arra meg kevesen veszik a fáradságot, hogy utánajárjanak, hogyan lehetne kinyitni, egyáltalán, kinél van a kulcs. Valakinél pedig biztosan van.

Odafenn minden más értelmet nyer. Az utcák nem utcák többé, hanem hézagok a talajról felegyenesedő házak között. A horizont sokkal messzebb van, messzebbre ellátni. Ha körbenézünk, rögtön érzékeljük, hol vagyunk a városban. A Nap korábban kel és később nyugszik, és nincs eresz, ami alá az eső elől beállhatnánk. Mi látunk másokat, miközben mások nem látnak mindent. A szomszéd ház ablakában önkéntelenül is átpillantunk, mint ahogy azt is látjuk, ki kivel sétál az út túloldalán -- hogy a tetőről ki figyel bennünket, arról rendszerint nincs tudomásunk. Ha mégis meglátunk valakit odafenn, egyszerűen túl távolinak érezzük ahhoz, hogy felismerjük. 

Magányos hely a tető. Hónapszám nem jár erre senki, csak a madarak. Az antennák, kémények teljesen esetlegesen vannak elszórva, az előbbiek sokszor ideiglenesnek ható módon rögzítve. Nincs is szükség többre, hiszen senki nem fog megbotlani a kígyózó drótokban.

hűvös napkelte
fenn a tetőn
meleg fény a hajadon