Szeptemberi köd
Sűrű, szürke homály borít odakint mindent. Régi karórám szerint fél hat is elmúlt már, ideje felkelnem. Csendben készülődök a sötét szobában, miközben arra gondolok: talán ez az első köd ebben az évben.
Eszembe jutnak a reggelek, amikor a parkon át az iskolába tartva játszadottam a ködben. A fák törzsei, a fű nedvesek voltak, a kezem is saras lett a bottól, amit felmarkoltam. Nem az úton vágtam át a többsávos főútig, amelynek túlsó oldalán várt rám az iskola félig sárga, félig téglabarna tömbje, hanem a bokrok között osontam. Rendszerint katonát játszottam, aki a hajnali ködöt kihasználva surran át az ellenséges vonalakon.
Hasonló érzés kerített hatalmába, amikor majd két évtizeddel később, az egyetemre tartva a folyó felett kapott el bennünket a reggeli köd. A villamos ablakából nem látszott semmi a híd korlátján túl. Még jobb volt, amikor gyalog mentem át a hídon, és onnan néztem a fehérségen átguruló villamos meleg fényeit.
Ma már egyetemre sem járok, és mire beérek a városba, alighanem fel is oszlik ez az első köd. A metróig azért más útvonalon megyek, a házak közötti, vékony ösvényeken. Egy két olyan helyet is felfedezek, ahol soha nem jártam még. Ahogy csendben lépkedek a házak között, ismét gyereknek érzem magam.
Szeptember reggel
csak egy világít
a szürke falak ablakaiból
(Album)
Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.